Ismerjétek meg a következő interjúalanyunkat – Remenyikné Pacs Kaludiát.
Klau sok-sok éve hűséges és kitartó vendége a HappyFitnek. 😊
Pár éve a lakodalmára faragtunk belőle BOMBA ifjú asszonyt. 😁 A közös munkánk, első fiuk Marcell megfoganásával sem ért végett, majd a szülés után Klau visszatért és kis idő múlva pedig már Nimród babával a pocakjával folytattuk az edzést. Második gyermekük megszületése után X hónappal – újra elkezdtük a közös munkát. A cél most is adott volt, hiszen cuki húga – Karolina esküvőjére készültünk együtt. (egy esküvői tanúnak is illik jól kinézni 😉 )
Minden edzésre – lassan 1 éve – Nimróddal érkezik Klau, de ez a HappyFitben sosem jelentett problémát.
Köszönöm a sok éve tartó bizalmat Klau! (Állapotosan és szoptatós kismamaként is -igazán megható, hogy sosem kételkedtél a szakmaiságomban 😊 )
Aki a kérdéseket felteszi: Kuknyó Brigitta
Aki a kérdésekre válaszol: Remenyikné Pacs Klaudia
Mesélj magadról!
Klau vagyok, 29 éves és 2 csodálatos kisfiú anyukája. Az egész életemet végigkíséri a sport, kikapcsol, feltölt és levezeti a mindennapi stresszt.
Mivel foglalkozol?
Jelenleg családanya vagyok.
Sportoltál-e gyerekkorodban?
Gyerekként sok futóversenyre jártam, táncoltam fociztam, aztán mikor elkerültem a középsuliba, ott találtam meg, amiben igazán jól éreztem magam, egy kaposvári tánciskolánál. Legszebb éveimet ott töltöttem táncosként, kis idő múlva tanárként, el sem tudtam képzelni az életemet nélküle.
„Az esküvő előtti időszakban még a személyi edzést is elkezdtem, ami nagyon szépen átformált.”
Mi történt, ami elindított újra a mozgás irányába?
A tánc abbahagyása után nagyon hiányzott a mozgás, és anyukám által rátaláltam a HappyFitre, ahol mindenféle óratípust kipróbáltam és nagyon megszerettem az órákat, a közösséget, na meg persze az oktatót is. 😊 Az esküvő előtti időszakban még a személyi edzést is elkezdtem, ami nagyon szépen átformált. Aztán terhes lettem és nagyon sokat híztam, amit nem tudtam sokáig elviselni, ezért újra elkezdtem mozogni, a terembe járni, addig amig nem jött a következő baba. Itt már tudatosabb voltam 3 hónappal a szülés után elkezdtem járni személyi edzésekre és mindig jött a pici is velem. 😊
Mi volt a célod eleinte a mozgással?
A szülések után mindenképp a fogyást mondanám, nagyon rosszul éreztem magam, amikor tükörbe néztem. A fő célom az volt, hogy 10 kg mindenképp lemenjen.
Mit jelent most a mozgás neked?
Ugyanazt, mint eddig, kikapcsol, feltölt, levezeti a stresszt és formában tart.
Mit jelent neked az életmódváltás, hogyan kezdtél neki?
Úgy gondolom, hogy ez csak elhatározás kérdése. Eldöntöttem, hogy változni szeretnék és minden kis apró rossz szokásomat lassan elhagytam, vagy lecseréltem másra, persze nem hirtelen hanem szépen lassan. Egész nap tudtam volna enni a szoptatás miatt, kis nasi, rágcsa, kekszecske.😊
Egy, másfél hónap biztos kellett, hogy teljesen átalakítsam az étkezésem, de sokkal nehezebbre számítottam. A fehér pékárut teljesen elhagytam és a tésztaféléket is szénhidrát csökkentettre cserlétem. Az éjszakai nasiról is leálltam, az nehéz volt, mert szoptatás miatt akkor is ettem sajnos.
„Eldöntöttem, hogy változni szeretnék és minden kis apró rossz szokásomat lassan elhagytam…„
A mozgás mellett figyelsz a táplálkozásodra is?
Igen figyelek, persze néha-néha most már becsúszik egy, két olyan étel, amit ebben a 8 hónapban tuti, hogy nem ettem meg ilyen formában. De úgy gondolom, hogy a célomat elértem, sőt túlszárnyaltam, ezért ritkán lehet engedni a csábításnak, de mértékkel. Mindent nem akarok és nem is fogok megvonni magamtól, mert hosszútávon nálam biztos, hogy nem működne.
Mi volt régebben a legnehezebb?
El nem tudtam volna képzelni, hogy valaha azt mondom egy étteremben, vagy akár vendégségben, hogy tésztát, kenyeret nem, inkább húst zöldséggel. De most ez nem esik már nehezemre főleg, hogy nagyon szeretem őket.
Most mi a legnehezebb?
Teljesen megfordult ez nálam, hogy a rendszeresség megmaradjon a mozgásban a gyerekek miatt is és persze miattam is. Sokszor fáradt vagyok és nagyon össze kell kapnom magam, hogy eljussak mozogni. Régen más volt, bármennyit ehettem és bármit, mert olyan sok volt a mozgás heti szintem, de ugye ez változott.
Mit szólt/szól a környezeted hozzá? Büszkék rád?
A párom plussz 18 kg-mal is mindig azt mondta, hogy neki ugyanolyan vagyok, őt nem zavarja, de megmondom őszintén, nem hittem neki, pedig lehet, hogy így gondolta. A fogyást követően viszont sokszor megjegyezte, hogy nagyon látszik a változás, milyen ügyes vagyok. Ismét jól érzem magam a bőrömben és ez biztos, hogy látszik is rajtam.
„El nem tudtam volna képzelni, hogy valaha azt mondom egy étteremben, vagy akár vendégségben, hogy tésztát, kenyeret nem, inkább húst zöldséggel.”
Mit jelent a HappyFit neked?
Egy olyan helyet, ahová mindig visszamehetek, bármennyit hagytam ki, vagy bármilyen sok nehézséggel tudok csak visszatérni. Tudom, hogy Brigi mindig mellettem lesz és segít, megold mindent csak, hogy tudjak járni. Igazából tudtam hogy arra sem fog nemet mondani, hogy én most vinni szeretném a 3 hónapos babát, (aki most már 1 éves) pedig nem tudtam akkor még, hogy így már mások is járnak/ jártak hozzá. Én úgy gondolom, hogy ilyen egy igazán jó edző, nem engedi el az emberek kezét akkor sem, ha akadnak kisebb nehézségek.
Megtaláltad amit szerettél volna a terem profiljában?
Igen , a Piloxing a mindenem. 😊 Igaz most arra nem tudok járni, de majd idővel remélem, hogy ismét sikerülni fog.
Mit kaptál az életedbe a mozgás által?
Huu, hát rengetek lehetőséget, bátorságot, hogy kipróbálhassam magam több mindenben. És nem félek új dolgokat kipróbálni pl: kötélpályákat, még ha több méter magasan is van, ott fent az maga a szabadság. 😊
Elérted-e a célodat, vagy még haladsz az úton felé?
Igen, úgy gondolom, hogy amit kitűztem azt mindenképp. Aztán meglátjuk, hogy hova sodor még az élet.
Mit üzensz másoknak?
„Anyukák! Ne sajnáljátok az időt magatoktól, mert ez nektek is megjár, ahogy másoknak is!”