Ismerjétek meg a következő interjú alanyunkat, Katát. Az első fele a történetnek, amolyan kis bemutatkozás tőle.
Hogyan lesz egy “láncdohányosból” – futóversenyeken induló – formás anyuka? – az interjúból kiderül 😉
„…mindenki máshogy van vele, mindenkit más motivál, mindenkit más hajt…miért is vág bele…és mikor, minek a hatására dönt úgy, hogy ez most komoly lesz, ez most nem csak az elkezdésről fog szólni, hanem igen is lesz folytatása és legfőképpen rendszeressége.
Kezdjük ott, hogy nem fogyni akartam, nem akartam divat fitnesz kismókus lenni sem, aki csak azért jár el „edzeni”, hogy majd kikiabálhassa a nagyvilágnak: ő bizony mindent megtesz, (persze pont a lényegét nem értve, flabelos praktikáknak bedőlve, –bocsánat, ha valakit ez most mélyen érintett) …kitartás hiányában majd pedig jön a szokásos ….a genetika, a pajzsmirigy…meg persze a kutyám megette a házimat kifogások tömkelegével… igazából engem nem hozott lázba az sem, hogy vékony legyek meg fitt és legfőképpen egészséges …ez nálam másról szólt…
A fiam megkért, hogy trambulinozzak vele, örömmel tettem eleget a kérésnek….kemény három percig tudtam megadni neki a közös ugrabugra élményét…és igen, akkor megláttam valamit, valamit, ami elindított és egyben nagyon elszomorított…láttam a csalódottságot az arcán, szeméből pedig eltűnt a játékos huncutság, amint anya levegő után kapkodva kért mély elnézést, amiért abba kell hagyni a mókát…nagyon szégyelltem magamat, bántott a dolog, hiszen nem ezért küzdöttünk annyit, hogy Ő legyen, nem ezt ígértem neki! Nem akartam, hogy a kissrácomban ez maradjon majd rólam…visszagondolva gyerekkoromra még most is mosolyogva nosztalgiázom a pillanatokon, mikor apámmal tollasoztuk, netán lementünk a pályára futni pár kört, vagy a közös pecázásokon meg a közös Twin Peaks nézéseken, mert hogy ugye ehhez mind-mind energia kell, ami nekem abszolút nem volt… mert hagytam, hogy a mindennapok felemésszenek, a napi 10-12 óra munka után mi sem volt természetesebb, mint „hátradölni” és null fizikai aktivitást végezni…mea culpa, mea culpa, maxima culpa…
“A napi rutin körforgásában elveszett a lendület, az energia.”
Ekkor jött a felismerés, változtatnom kell…persze, hogy én is tartottam tőle…igazából sok mindentől…bírni fogom-e, hogy fogadnak majd a teremben, bénának tartanak-e….ezeken most már olyan jóízűeket tudok röhögni, mert aki jár, az pontosan tudja, hogyha kellően figyelsz arra, hogy jól csináld, akkor nincs kapacitásod másra, skubizni a többieket; nem egyszer volt, hogy nem tudtam volna felsorolni az összes embert , akivel aznap edzettem….volt, hogy örültem, ezt is túléltem 🙂
Persze az edzőn is sok múlik…az enyém biza nem kertel, nem hárít, nem ámít, teszi a dolgát és tetteti veled a sajátodat, ha tetszik, ha nem , ha fáj, ha nem…tudom, tudom, akkor hatásos, ha fáj , ha akkor nem is, de legalább másnap. 🙂
Az első spinning edzés után már csak abban tudtam bízni, hogy a férjem is kellőképpen fáradt legyen estére ezt bizonyára értik azok, akik szintén tekernek… 🙂🙂🙂 aztán jött a deep work, az a fajta mozgás, amit gyűlölsz amikor csinálod, majd imádod, mert végig tudtad csinálni… imádod, mert feltölt, mert az esetek többségében átléped a saját határaidat… meg persze ez nem csak rólad szól már, hanem a csapatról, ahol érzed, hogy megkapod azt a kis hátba veregetést, ami éppen hiányzik a következő lépéshez… és itt most nem nagy dolgokról beszélek, egy röpke kis üzenetről mondjuk, amit egy nálad rutinosabbtól kapsz, hogy ő is kezdte valahol és ne add fel…
Megtörten a pályáról hazaérve, hogy csak 4 kört tudtál futni, ez igazán tud rajtad dobni és arról már ne is beszéljünk , hogy mekkora ereje van egy félmosolynak mikor lábsúlyokkal, súly ritiküllel a kezedben küzdesz azért, hogy az a bizonyos utolsó ismétlés még meglegyen!
Azóta pedig már sok-sok órán keresztül tudok trambulinozni Igazából ennyi az én történetem, sajnálom, hogy nem egy klasszikus siker sztori, hogy két hét alatt 80-ból fogytam 90-et…vagy fekve kinyomom a 150-et…ez az én harcom, legfőképpen saját magammal…de nem egyedül 😉”
A kérdéseket felteszi: Kuknyó Brigitta
Aki pedig válaszol: Vitézné Ócsag Kata
Mesélj magadról!
Kata vagyok, egy teljesen átlagos anya, feleség és dolgozó nő.
Hány éves vagy?
38 éves vagyok.
Mivel foglalkozol?
Pénzügyi ügyintéző vagyok a tabi egészségházban.
Sportoltál-e gyerekkorodban?
Imádtam a kosárlabdát, hobbi szinten játszottam kisiskolás koromban, de tudtam, hogy a 165cm-mel nem erre születtem, majd elkerültem Tabról és ezzel egyúttal abba maradt a sportolás is.
“Persze az edzőn is sok múlik…az enyém biza nem kertel, nem hárít, nem ámít, teszi a dolgát és tetteti veled a sajátodat, ha tetszik, ha nem, ha fáj, ha nem”
Mi történt, ami elindított újra a mozgás irányába?
Egyszerűen láttam a mélységes csalódottságot a fiam szemében, mikor egy közös trambulinozás során kb. három percig bírtam a tempót, majd kifulladtam. Ekkor közel 95 kiló voltam… és igen- ráfoghatnám arra, hogy a lombik program, meg a hormonok, meg a nekem nincs időm magamra sablon szövegekre, de nem teszem. Akkoriban természetes volt, hogy 10-12 óra munka után, kimerülve hátradőlök…
Mi volt a célod eleinte a mozgással?
Étkezések terén sikerült a rendszeresség bevezetése, amivel fogytam kicsit, de energiám, fittségem még mindig nem volt… ezt szerettem volna elérni a mozgás által.
Mit jelent most a mozgás Neked?
Lelki-testi feltöltődést és nem mellesleg újabb és újabb célokat.
Mit jelentett Neked az életmódváltás?
Állandó küzdést… legalábbis az elején.
“Az agyunk elég agresszíven tud ragaszkodni a bevett rossz szokásokhoz, szereti, ha lusta az ember lánya ma viszont már élvezem és kitartok mellette!“
Hogyan kezdtél neki?
Megráztam magam, és elmentem egy volt kollegámmal a HappyFitbe. Ugyan aggódtam majd, hogy mi lesz, milyen lesz a fogadtatás és egyéb agymenések játszódtak le bennem, de most már tudom, hogy aki becsülettel végig csinálja az órákat, az bizony nem ér rá skubizni a többieket. 🙂
A mozgás mellett figyelsz a táplálkozásodra is?
Ez a gyengém, szeretek enni, az a típus vagyok, aki inkább mozog pluszban, minthogy ne enném meg azt, amit megkívánok. Édesszájúnak nem mondanám magam, de imádom az igazi hagyományos magyar ételeket. Szóval itt még van hova fejlődni…
Mi volt régebben a legnehezebb? Most mi a legnehezebb?
A legnehezebb a napi logisztika, előre tervezés volt, hogy a napomban minden beleférjen. Nem egyszerű, ezt is tanulnom kellett.
Mit szólt/szól a környezeted hozzá? Büszkék Rád?
A családom és a barátaim mindig is úgy fogadtak el, ahogy vagyok, ennek ellenére rengeteg támogatást és bátorítást kapok. A fiam és a férjem büszke rám, és nekem más nem is számít.
“Hiszem, hogy a gyereknek nem a szavak kellenek, hanem a példa, azt fogja követni. (legalábbis reménykedem benne)”
Mit jelent a HappyFit Neked?
Feltöltődést.
Megtaláltad, amit szerettél volna terem profiljában?
Abszolút Junior-tól a Senior-ig mindenki megtalálja a kedvére való mozgásformát, az ellazulós pilates-től kezdve a szívpörgetős imádott deep work-ig.
Mit kaptál az életedbe a mozgás által?
Szabadságot; hogy mennyi minden elérhető, ha kellő energiát fektetünk bele és kitartunk…
Elérted-e a célodat vagy még haladsz csak az úton felé?
A kezdeti célomat rég elértem, és egyben folyton haladok az úton, mert mindig van újabb kihívás, újabb megméretetés magamnak-magamról.
Mit üzensz másoknak?
A sport, – legyen az bármi-, amit szívvel-lélekkel csinálsz, jót tesz mind a lelkednek, mind a testednek.
“Kívánom, hogy előbb utóbb mindenki fedezze fel a saját sportját és persze nem koplalni, inkább rendszeresen mozogni.”
