A HappyFit Spinning & Aerobic Terem sikertörténeteinek következő szereplőjét Geréné Rádi Gyöngyvért szeretném bemutatni Nektek.
Szeretném megköszönni a bizalmát szakmailag és emberileg is.
A kérdéseket felteszi: Kuknyó Brigitta
Aki pedig válaszol: Geréné Rádi Gyöngyvér
Mi az eredeti szakmád és mivel foglalkozol most? 🙂
Az eredeti foglalkozásom középiskolai angol bölcsész, irodalom és nyelvtanár. Most a Fundamenta Lakáskassza Zrt. vezető munkatársa vagyok, és az emberek lakáscéljainak megvalósításában segédkezem vissza nem térítendő állami támogatásokkal. Emellett egy vendéglőt üzemeltetünk családi vállalkozásban, ahol ugyancsak részt vállalok a munkában.
Büszkén vállalt életkorod?
55 éves vagyok /még egy rövid ideig/.
Sportoltál-e gyerekkorodban, fiatalkorodban?
Nem, soha. Egy jó ideig nem éreztem ennek szükségét, így a rendszeres sport nem volt az életem része nagyjából 50 éves koromig.
„Kételkedtem, hogy bármit meg tudok-e majd csinálni, hogy ennyi idősen helyem van-e ebben a teremben.”
Mi történt, ami elindított a mozgás irányába?
Egészen egyszerű a válasz: megnyílt a HappyFit. Szabina lányom azonnal, már az első héten bejelentkezett és egyikünk számára sem volt kérdés, hogy vele tartok. Aztán itt ragadtam akkor is, amikor ő már külföldön vállalt munkát és elköltözött.
Mi volt a célod eleinte a mozgással?
Eleinte mindössze annyit akartam, hogy ne okozzak csalódást Szabinának és magamnak, illetve hogy kipróbáljam, képes vagyok-e ezzel a sport-múlttal /ami gyakorlatilag nem létezett/, ötven évesen a mozgást a mindennapjaim szerves részévé tenni.
Mit jelent most a mozgás Neked?
Az előzőben benne rejlik a válasz erre a kérdésre is: a mindennapjaim elengedhetetlen része, olyannyira, hogy ha bármilyen kényszerű okból távol maradok az órákról, határozottam érzem a mozgás hiányát; fizikailag és lelkileg is rosszul érzem magam.
Hogyan kezdtél neki?
Egy erős elhatározást követően /ami fejben dőlt el/ ugyan tele gátlásokkal és kételyekkel, de nekiindultam. Kételkedtem, hogy bármit meg tudok-e majd csinálni, hogy ennyi idősen helyem van-e ebben a teremben.
De ahogy beléptem, Brigi azonnal a nevemen szólított. Habár csak egy rövid telefonbeszélgetés előzte meg az első látogatásomat, és elképzeltem, hogy azt sem fogja tudni, hogy beszéltünk, nemhogy a nevemet, de nem így történt, és ez megpecsételte a sorsomat.
„Szinte mindent kipróbáltam, amit az órarend kínált és mindegyik mozgásformát nagyon megszerettem.„
A mozgás mellett figyelsz e a táplálkozásodra is?
Azt kell mondanom, hogy ez egy fejlesztendő terület. A munkám miatt sokat vagyok úton, ezért a táplálkozásom minden, csak nem rendszeres. Viszont érzem a szükségét, hogy ezen a téren is fejlődjek, sokkal jobban figyeljek, hogy mikor és mit eszek.
Tudom, hogy Brigi ebben is a segítségemre lesz, hiszen a legújabb terület, amivel foglalkozik és képezi magát, az éppen azt célozza meg, hogy a táplálkozás terén is szakszerű tanácsokkal tudja ellátni azokat, akik ezt igénylik.
Vannak e nehéz pillanatok?
Nem mondhatnám. Nem jellemző, hogy noszogatni kell magamat, hogy útra keljek és részt vegyek az órákon. Teljesen természetes, hogy jövök és csinálom.
Mit szólt/szól a környezeted hozzá? Büszkék Rád?
Ahogy mindenben, ebben is maximálisan támogatnak. Nem is lehet ez másképp, hiszen a gyerekeim életében is mindig jelen volt a mozgás valamilyen formája.
Megtaláltad, amit szerettél volna a terem profiljában?
Szinte mindent kipróbáltam, amit az órarend kínált és mindegyik mozgásformát nagyon megszerettem. Ahogy bővült a lehetőségek tárháza, úgy indultam el újabb utakon és jó volt azt tapasztalni, hogy nagyrészt meg tudok felelni a kihívásoknak, legyen az Alakformáló Óra, Spinning, Pilates, Deep Work vagy személyi edzés. Ezek az órák remekül kiegészítik egymást. Akkor teljes a hetem, ha legalább három különböző órán részt tudok venni és kevés kivételtől eltekintve, jó szervezéssel ennek meg is tudok felelni.
Imádom és alig várom az Egészség Expot, és minden, a szokásos óráktól eltérő rendezvényét a HappyFitnek, beleértve a terem megnyitásának születésnapi partiját is.
„A teremben eltöltött időre abszolút kizárom a gondjaimat és a reggeli órák után teli energiával, jó érzésekkel tudok nekifutni a napi teendőimnek.”
Mit jelent a HappyFit Neked?
Sokkal többet, mint egy-egy 50 perces edzés. Jól érzem magam a bőrömben és ez nem kevés. Megerősödtem testileg és lelkileg, és meg vagyok győződve róla, hogy ennek köszönhető, hogy meg tudtam hozni egy olyan döntést, ami eddigi életem legbátrabb és legjobb döntése volt. Brigivel sokat beszélgetünk, a bizalmába fogadott, ami ugyancsak sokat jelent nekem. Sok felületes ismeretségből barátság lett, szóval ez egy jó csapat, és miután a munkámban is csapatban dolgozom, ezt nagyra értékelem.
Vannak kitűzött céljaid vagy egyszerűen csak a jobb életminőség a cél?
Nem akarok versenyezni. Én egy nagyon fontos versenyt már akkor megnyertem magammal szemben, amikor a nem kevés gátlásomat levetkőzve beléptem a terembe és eljutottam arra a pontra, hogy a mozgás örömöt okoz, hogy a teremben eltöltött időre abszolút kizárom a gondjaimat és a reggeli órák után teli energiával, jó érzésekkel tudok nekifutni a napi teendőimnek.
Mit üzensz másoknak?
Hát a szokásos közhelyen kívül, hogy soha nem késő elkezdeni /ami az én esetemben hatványozottan igaz/, az üzenetem az, hogy jó ide tartozni, a HappyFit számomra egy örömforrás.
„Üzenem, hogy ez korhatár nélküli, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a 79 éves anyukám is rendszeres látogatója a teremnek.”