A HappyFit Spinning & Aerobic Terem sikertörténeteinek második interjúalanyaként ismerjétek meg Csontos Ágnest.

Az interjúban kiderült majd a teljes történet, de annyit szeretnék elárulni, hogy Ági átalakulása nem az elsődleges célunk volt. Ennél sokkal fontosabbról volt szó – az egészségéről! Minden, ami utána jött, az már csak a „mellékhatása” lett a kitartó munkának. Edzőként talán a legfontosabbat kaptam az elmúlt 1,5 évben Ágitól – BIZALMAT! Semmilyen körülmények között nem kételkedett abban, amit elterveztem neki az edzéseken. Nem kérdőjelezte meg, hogy a lehető legjobb tudásom szerint vezetem őt, a céljai felé. Emlékszem, amikor elsőre a kezébe adtam a legkisebb súlyzó rudat… Ránéztem és láttam a szemében az aggodalmat, csak annyit kérdeztem tőle: „Bízol bennem?” Ági nem szólt egy szót sem, csak bólintott!

Köszönöm a sok-sok nevetést, beszélgetést és a kitartó munkát, amivel sikereket érünk el.

A kérdéseket felteszi: Kuknyó Brigitta
Aki pedig válaszol: Csontos Ágnes

Mesélj magadról:
Ági vagyok, 35 éves. Mindig rohanok, keveset alszok, sokat pörgök.

Hány éves vagy?
28 (hetedik éve 🙂 )

Mivel foglalkozol?
Egy többcélú szociális intézményt vezetek Tabon, ami elsősorban időseknek nyújt szociális alapellátást.

Sportoltál-e gyerekkorodban?
SOHA. Sőt… 14 éves koromig éltem azzal a lehetőséggel, hogy felmentést kérjek a testnevelési órák alól, így gyakorlatilag azokra sem jártam.
14 évesen kezdtem el mozogni. Szobabringáztam és tornáztam, itthon, videokazettákra. Később szerettem bele a teniszbe, közel 10 évig heti szinten edzettem. Gyakorlatilag 6 évvel ezelőttig napi szinten része volt az életemnek a sport.

„Eleinte a rehabilitáció volt a célom, illetve az, hogy a korábbi fittségem visszanyerjem.”

Mi történt, ami elindított újra a mozgás irányába?
6 évvel ezelőtt munka mellett elkezdtem iskolába járni, ami a mozgás rovására ment. Rengeteget ültem a munkahelyemen, a kocsiban, az iskolában, így 2014-ben gerincsérvet diagnosztizáltak nálam. Az orvosok azt mondták, ha újra szeretnék sportolni, a műtét az egyetlen járható út. 2014. szeptemberében műtöttek meg, amely után gyógytornára jártam. Iza a gyógytornászom indított el a HappyFit felé azzal, hogy a Pilates sokat fog majd segíteni a felépülésemben. Itt kezdődött egy új szerelem és az út vissza a mozgásba. (Te sem hitted szerintem, hogy ott ragadok! 🙂 🙂 )

Mi volt a célod eleinte a mozgással?
Eleinte a rehabilitáció volt a célom, illetve az, hogy a korábbi fittségem visszanyerjem. Akkor még nem gondoltam volna, hogy egy idő után átlépem a korábbi – műtét előtti – korlátaimat. 🙂

Mit jelent most a mozgás Neked?
Több mindent is… Segíti átkapcsolni az agyam a munka után. Amióta rendszeresen újra sportolok, a munkám során történt dolgokat (lehangoló élethelyzetek, megoldandó problémák) úgymond nem viszem haza. Sikerül a munkahely és a hazaérkezés között egy jó edzés során kikapcsolni/átkapcsolni. Emellett biztosítja a fittségemet, erősíti az állóképességem, segít az egészségem megőrzésében.

„Amióta tudatosan figyelek az étkezésemre, sokkal több energiám van.

Mit jelentett Neked az életmódváltás?
Az életmódváltás szerencsére nem esett nehezemre, régebben is figyeltem a mozgás mellett az étkezésemre. Szerencsére nem vagyok sem cola-, sem chips-, sem túrórudi-függő, a kenyeret sem szeretem túlságosan. Régóta igyekszem tudatosan táplálkozni és figyelni arra, mit eszek. Természetesen nekem is vannak kilengéseim, de amióta tudatosan figyelek az étkezésemre, sokkal több energiám van, sokkal több dolog fér bele egy napba és jobban is alszom. A mozgás pedig energiát ad vagy éppen lepörget, mikor mire van szükségem..

Hogyan kezdtél neki?
Miután a gyógytornász javasolta, az egyik ismerősömmel elmentem életem első Pilates órájára…túléltem 🙂
Kezdetben azért jártam, hogy a műtét után könnyebben felépüljek, aztán pár hónap elteltével jöttek az alakformáló órák, később pedig a személyi edzések, ahol már a határaimat feszegetjük közösen és hétről hétre érzem, hogy többre vagyok képes fizikálisan.

Mi volt a legnehezebb?
Mindig is kerültem a csoportos órákat, így nem volt egyszerű már ez a része sem. Emellett annak aki „rehabos” 🙂 figyelni kell arra, hogy egy csoportos órán nem biztos, hogy mindent úgy csinálhat, ahogy a többiek. Emiatt volt, hogy kellemetlenül éreztem magam, de ma már mindenki tudja, aki oda jár, hogy néhány gyakorlatot én miért csinálok másképp.

Megtapasztalva azt, milyen, amikor az ember nem mozoghat, így utólag már máshogy látom azokat a napokat, amikor nem edzettem.

Mit szólt/szól a környezeted hozzá? Büszkék Rád?
Természetesen igen, és mindenben támogatnak.

Mit jelent a HappyFit Neked?
Szabadságot, nyugalmat, erőt, HOZZÁÉRTÉST, PROFIZMUST ÉS SEGÍTŐKÉSZSÉGET!

Megtaláltad, amit szerettél volna a terem profiljában?
Maximálisan, különösen azokon az órákon, ahol csak velem foglalkozol.

Mit kaptál az életedbe a mozgás által?
Megtapasztalva azt, milyen, amikor az ember nem mozoghat, így utólag már máshogy látom azokat a napokat, amikor nem edzettem, mert szívesebben néztem a tévét vagy csupán henyéltem. A mozgás és annak a lehetősége teljesen mást jelent nekem azóta. Hiányzik, ha a megszokott napokon nem megyek. Sokkal energikusabb vagyok, amióta úja része a mozgás az életemnek.

Elérted-e a célodat vagy még haladsz csak az úton felé?
Volt egy célom, azt elértem, de azóta már lettek új céljaim és persze nyilván egyszer megérjük azt, amikor végigtekerek egy rendes spinning órát. 😃

„Úgy vélem, mindig lehet új célokat, új kihívásokat találni.”