Bejelentkezés

A különböző csoportos óráinkra 2019. szeptember 20-tól (péntek) a Spomoco alkalmazás segítségével tudtok bejelentkezni! Az alkalmazás segít Nektek, és Nekünk is az adminisztráció, illetve az átláthatóság terén. Kérjük, hogy olvassátok el az itt leírtakat az alkalmazással kapcsolatban, majd ha szeretnétek részt venni az óráinkon, akkor regisztráljatok a Spomoco alkalmazáson.  Az alábbi leírásban megtalálhjátok majd a számítógépes, illetve a telefonos/tabletes regisztráció menetét is.
Továbbá felhívjuk a figyelmeteket, hogy 2019. szetember 20-tól (péntek) az egyes órákra is be tudtok már jelentkezni a regisztráció , illetve az edzői visszajelölés után. 1

Itt szeretnénk dióhéjban bemutatni, hogy miben is nyújt Neked segítséget a Spomoco fitnesz alkalmazás, és hogyan fog működni a HappyFit Spinning & Aerobic Teremben:

  • 0-24 órában eldöntheted és lefoglalhatod a kedvenc edződnél (Brigi) az órádat. 🙂
  • Ugyanígy a nap bármely időszakában és bárhol akár egy fontos dolgod miatt lemondhatod az órádat.
  • Minden csoportos óránál minimum, és maximum létszámot határoztunk meg.
  • Ha betelik egy óra, akkor már csak várólistára tudsz bejelentkezni.
  • Ha valaki lemondja az órát, és várólistások vannak, akkor a rendszer értesíti a várólistán lévőket az üresedésről. Aki ezek után a leggyorsabban reagál, és bejelentkezik, Ő lesz az üres hely új tulajdonosa.
  • A bérletedet is kezelni fogja a rendszer. Ha bérletet vásároltál, akkor a vásárlás napján beaktiváljuk, és onnantól “x” napig használhatod! LEJÁRT BÉRLETTEL, ÓRAJEGY VÁSÁRLÁSA NÉLKÜL NEM VEHETSZ RÉSZT AZ ADOTT ÓRÁN! 
  • Ha mégsem tudsz  jönni az adott órára, és MINIMUM 2 ÓRÁVAL AZ ADOTT FOGLALKOZÁS ELŐTT lemondod, akkor természetesen az az alkalom a bérletedből sem vész el. (Ha viszont 2 órán belül mondod le az órát, akkor 1 alkalom elvész a bérletedből.)
  • A személyes Spomoco felületeden láthatsz minden órát, láthatod a bérleted érvényességi idejét, és a felhasznált alkalmakat.
  • Csak egy telefon szükséges az alkalmazáshoz, de weben is elérhető.
  • Ha nem szívesen telefonálsz, nehezen kommunikálsz szóban, akkor is jelentkezhetsz két kattintással az első vagy akárhányadik fitnesz órádra.
  • A fintesz vendégek számára teljesen ingyenes a Spomoco© használata.

A Spomoco rendszerre telefonon, tableten, de természetesen számítógépes felületen is tudsz regisztrálni. Első körben bemutatjuk a számítógépen történő regisztráció menetét. A regisztrációra, és az alkalmazás megismerésére kérjük, hogy szánj minimum 10-15 percet!
Kattints az alábbi linkre a regisztráció elkezdéséhez:
https://app.spomoco.com/public/trainer/40c4e086f200

1.) Ha betöltött a weboldal, akkor az oldal alján kattints a “REGISZTRÁCIÓ” szövegrészre!
Regisztráció1

2.) Ha rákattintottál a regisztráció szövegrészre, akkor egy olyan oldalon találod magadat, ahol a “SPORTOLÓ VAGYOK” felirat alatt vagy a “Regisztráció facebookkal”, vagy a “Regisztrálok sportolóként” feliratra kell kattintanod. Ha Facebook-os regisztrációt választod, akkor könnyebben tudsz belépni, és az adataidat szinte az elején átveszi a rendszer. (Ezért ezt a fajta regisztrációt itt nem is taglaljuk.)
Tehát ha nem Facebookkal szeretnél regisztrálni, akkor kattints a “REGISZTRÁLOK SPORTOLÓKÉNT” feliratra.
Regisztráció2

3.) A következő oldalon meg kell adnod az e-mail címedet (olyam mail címet adj meg, amit rendszeresen nézel), a családi- és utónevedet, illetve egy jelszó is szükséges, amivel a Spomoco alkalmazásba be tudsz lépni a továbbiakban. Ha mindezeket beírtad, akkor pipáld ki a “Megismertem és elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót”, és utána kattints a “Regisztrálok sportolóként” feliratra.
Regisztráció3

4.) Amint a 3. pontban leírt lépéseket megtetted, az alábbi kép fog fogadni. Ezek után nyisd meg az e-mail fiókodat.
Regisztráció4

5.) Ha megynitottad az e-mail fiókodat és megtaláltad a levelet (lehet, hogy a Spam mappába repül, vagy várnod kell egy kicsit mire megérkezik), akkor kattints a levélre, és a leírásban kattints a “Nagy zöld varázsgomb” feliratra.
Regisztráció5

6.) Ha mindezt megtetted, akkor a program átirányít az alkalmazásba, ahol már kezelheted az adataidat. Először az időzónát állítsd be “Europe/Budapest”-re, majd a fenti “Mentem az adatokat” fül segítségével mentsd el a módosítást.
Regisztráció6

7.) Mindezek után az alábbi kép fog fogadni (ha nem, akkor kattints a bal oldali menüben található “Első lépések” feliratra). Itt annak fényében, hogy hogyan jutottál a Spomocora kattints a “Beállítások/Edzőim” szövegrészre. (Esetünkben a 3. pontnál fogod ezt találni.)
Regisztráció7

8.) Majd a következő lapon a jobb alsó területen látsz egy tréner keresőt. Itt kezd el begépelni Brigi nevét (Kuknyó Brigitta). Ha kidobta a program Brigi képét, mellette a teljes nevével, akkor kattints rá.
Regisztráció8

9.) A következő lapon pedig a “Kapcsolatfelvétel” fülre kattints.
Regisztráció9

10.) Ezek után azt fogod látni, hogy a kapcsolat megerősítésre vár. Amint Brigi visszajelzett, hogy felvesz a vendégei közé, már akár jelentkezni is tudsz egy adott órára (persze előbb még egy bérlet vásárlás szükséges lesz majd).
Regisztráció10

11.) Ha ezek után az indítópulra kattintasz, akkor jobb oldalon az “Elérhető órák” alatt láthatod azokat az órákat, amire jelentkezni tudsz. Heti nézetre való bontásban is meg tudod nézni az egyes órákat, ehhez kattints a “Naptár nézet” fülre.
Regisztráció11

12.) Itt pedig majd az adott csoportos óra alatt látható “Jelentkezés” szövegrészre kattintva tudsz jelentkezni egy-egy foglalkozásra.
Regisztráció12

A további beállításokat, és funkciókat is nagyon könnyen fel tudod fedezni. Egy bérletvásárlás után pedig további plusz adatokat tudsz megnyitni a bérlettel, felhasználható alkalmakkal kapcsolatban.

 

Regisztráció MOBIL APLIKÁCIÓ, azaz OKOSTELEFON/TABLET segítségével:

1.) A Play Áruházból, vagy az Apple Store-ból töltsd le a “Spomoco Client App”-ot.
Screenshot_20190918_132256_com.android.vending

2.) Nyisd meg a letöltött alkalmazást, és kattints a “Regisztráció” feliratra. (A Facebookkal történő regisztráció viszonylag könnyebb, így azt itt nem taglaljuk külön.)
Screenshot_20190918_093508_clientmobile.spomoco.app

3.) Töltsd ki a kért adatokat (olyan e-mail címet adj meg, amit rendszeresen használsz is), pipáld ki a “Megismertem és elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót” szöveg előtti mezőt, majd kattints a “Regisztráció” feliratra. Majd nyisd meg az e-mail fiókodat.
Screenshot_20190918_093518_clientmobile.spomoco.app

4.) Ha megynitottad az e-mail fiókodat és megtaláltad a levelet (lehet, hogy a Spam mappába repül, vagy várnod kell egy kicsit mire megérkezik), akkor kattints a levélre, és a leírásban kattints a “Nagy zöld varázsgomb” feliratra.
Screenshot_20190918_093625_com.google.android.gm

5.) Ezek után belépve az alkalmazásba töltsd ki az alábbi adatokat, az alábbi módon.
Screenshot_20190918_093735_clientmobile.spomoco.app

6.) Majd keresd meg Brigit az edzők között (kattints a keresés feliratra). Ebben segítségedre lehet, ha a GPS-t bekapcsolod a telefonodon, mert egyből a közelben lévő edzőket fogja megjeleníteni Neked.
Screenshot_20190918_093748_clientmobile.spomoco.app

7.) Ha megtaláltad Brigit, akkor a jobb oldalon a kis szem mellett látsz egy zöld emberkét egy plusz jellel. Erre a kis zöld emberkére kattints.
Screenshot_20190918_093810_clientmobile.spomoco.app

8.) Ha visszajelzett Brigi, akkor már böngészhetsz is az órái között. Ha az alsó soron a “Minden óra” feliratra kattintasz, akkor szépen napokra bontva láthatod, hogy milyen csoportos órák lesznek. Itt tudsz jelentkezni az adott órára, akár jó pár nappal előre is.
Screenshot_20190918_131823_clientmobile.spomoco.app

Köszönjük szépen, hogy elolvastad a leírásunkat, és hogy ha bármi kérdés merülne fel benned, akkor várjuk a visszajelzésedet!